Radnai-havasok


Egyik kedves barátommal rájöttünk, hogy már mindenhol jártunk, csak a Radnai-havasokban nem.
Így nem is volt más választásunk, minthogy elmenni ide is. Egyúttal kíváncsiak voltunk a máramarosi fatemplomokra is.
Hajnalban a Hargita mellett robogott a vonat, majd délben találkoztam Szabolccsal.



















Jód, Barcánfalva





Első este esőben, fáradtan találtuk meg ezt a szállást illetve ágyat.




Reggel. A színek kavalkádja közt indulásra készen.








Román hétköznapi öltözet. A mellénye hordozza a pásztorkodó múltat.




A helyi múzeum, melynek egyik belső falán egy 1700-as évekből fennmaradt magyar levél található.












A temetőben található fatemplom 1699-ben épült. Az "Úr anyja születése" nevet viseli. Szerepel az UNESCO listáján is.




















Ez a templom a távolban nem a múlt évszázadok építménye.












Kell több? A kis gázfőzőnek köszönhetően a napi kávébevitel sem maradhat el.




Megérkeztünk Barcánfalvára, ahol a fatemplomok környezete teljesen eltérő az előzőhöz viszonyítva.
Bár varázsának egy részét elvesztette a kiépítettsége miatt, mégis lenyűgöző látványt nyújt.




































Az első épület balra egy 1720-ban épült templom, mely nemcsak hogy az UNESCO része,
hanem egyben Erdély legmagasabb fatemploma is, 62 m-es magasságával.












Tipikus kiránduló ebéd. Felvágott, sajt, májkrém, kenyér. Desszertnek egy cukor :)




Terhelésvizsgálat :)


Radnai-havasok, Borsa



A Radnai-havasok térképe itt elérhető. Gyönyörű időben vágtunk a hegyeknek.
















Útban a katlan felé... Még nem is reméltük, hogy aznap megmásszuk a csúcsot is.








Le se tagadhatnánk, hogy szeretjük az áfonyát.




Ezzel a fésűs szerkezettel a legkönnyebb áfonyát szedni. Micsoda felszerelés :)




Tipikus felállás. Szabi megy elöl mint egy tank, én meg kullogok utánna :)








Végre a katlan bejáratához értünk, ahol ez a meteorológiai állomás is van. Azt mondják,
hogy az dolgozók nem nagyon állnak szóba a turistákkal. Hát mi ezt megcáfoljuk,
mert velünk kedvesek voltak, sőt az is kiderült, hogy egyikük magyar.












Előtérben a Mosolygó-tó tengerszem, háttérben a Máramarosi-havasok.












Már aznap délután felmásztunk a Nagy-Pietroszra (2303 m). Ebben a katlanban mintegy
20 ember halt már meg lavinák áldozataként. Köztük 14 salgótarjáni sportoló volt, 1944-ig.
Ketten élték túl, az egy egy fotós volt, aki a gépével kiásta magát.




A köveket zuzmók és mohák festik zöldre. A zuzmók savakat termelnek és oldják a kőzetet.
Emellett a repedésekre is nagyon erős bontóhatást fejtenek ki. Aztán megjelennek a mohák és
más talajra igénytelenebb növények.




A Nagy-Bukuly (2268 m) karnyújtásnyira.








Világítófolyadék, Szabi kedvence.




Reggeli tea. A vízet forralás nélkül is ittuk. Egyébként érdemes egy kis pálinkát
is magaddal vinned, mert nagyon jó fertőtlenítésre és az agyad tisztítására is :)




Este a zárt ételes dobozokat kb. 15-20 méterre vittük a sátortól, kizárva, hogy egy ide tévedő
medve felbontsa a sátrat étel után kutatva, akár egy konzervdobozt :)




Túléltük. Útban Borsa felé.












Nagyszerű szerkezet. Mosásra alkalmazzák ezt a teknőt. A vizet a patakról csatolják le.
Mondhatni, hogy ez egy ingyenes vízmeghajtású mosógép.








Szállást foglaltunk, ahol megismerkedtünk egy kedves német párral. Éppen sörözni készülünk.




Megmentettünk egy macskát is, mely egy busz hátsó tengelyén nyávogott.
Amolyan potyautas volt. A végére olyan sokan odagyűltek nézni a megmentését, hogy rendőrök is kijöttek.
Egy vállalkozó szellemű emberke be is mászott a busz alá, de végül a német lány vette ki a rémült és kormos cirmost.






Borsafüred






















A háttérben a 80 méter magasból fejest ugró Lóhavasi-vízesés.




















Azért a víz az úr.




Egy újabb mosógép szőnyeggel telerakva.




A kristálytiszta vízen átszűrődik a kövek fehér színe. Nem véletlen, hogy
a patak vize némely helyen olyan fehér, mint a tej.




Este mulatoztunk, le sem tudnánk tagadni. Itt is összebarátkoztunk egy német párral
és egy román baráti társasággal. Abban az üvegben nem kóla volt :)




Kedvesek voltak. Minket is megkínáltak vacsorával (puliszkával, hallal, borral).












Aztán le is kellett táncolni a sok italt és ételt. Szabi épp beleolvad a környezetbe.
















Másnap délután leutaztunk a legközelebbi vasútállomásra, hogy Kolozsvárra mehessünk.








Az állomásvezető igen kellemes meglepetés volt. Jó volt hallgatni zenéjét a vonatra várva.
Gondolom, bánatát is eljátszotta a vasútállomás állapota miatt.




Szívárványemberek. Méghogy nincs kultúrájuk...









Összeismerkedtünk egy román kiránduló nővel is, aki nagyon jó túratippeket adott a Retyezáthoz.
A végén kiderült, hogy matematikát tanít egy bukaresti egyetemen.
Hát itt ért véget ez a kalandos kirándulás. Feltöltődve indulunk tovább, várva a következő nyarat.